Az Európai Központi Bank (ECB) további monetáris enyhítési lépései, amelyekkel növelné az európai pénzpiacok likviditását, nem ígérnek jelentős eredményt - fejtette ki a CNBC-nek nyilatkozva Anshu Jain, a Deutsche Bank társ-vezérigazgatója egy nappal az ECB csütörtöki kamatdöntő ülése előtt.
Az elemzők egyre határozottabban arra számítanak, hogy az európai jegybank monetáris tanácsa jelentős banki kötvényvásárlási programot indít annak érdekében, hogy a pénzkínálat növelésével bővítse az eurózóna vállalatainak hitelezését. Korábban arra számított az elemzők többsége, hogy az ECB csak azt követően avatkozik be, hogy az ősz végén napvilágra kerül az európai jegybankok stressztesztjének eredménye.
A sok is kevés
Ha ugyanis ez pozitív lesz, azaz erősnek mutatja a pénzintézeteket, akkor javulhat a bankok egymás iránti bizalma, ami lendületet adhat annak, hogy kölcsönösen hitelezzék egymást, illetve annak, hogy végre a reálgazdaság vállalatainak is több kölcsönt kínáljanak. Mindennek tükrében meglepőnek minősíthető Jain szkepticizmusa.
Elérkeztünk arra pontra, amelyen a mostaninál sokkal több beavatkozás sem hoz számottevő eredményt - fejtegette a bankvezér egy frankfurti konferencia előtt adott villáminterjújában. Saját bankjáról az a véleménye, hogy jó passzban van, ugyanakkor megjegyezte, hogy az alacsony kamatkörnyezetből fakadó kihívásokkal még hosszú ideig számolniuk kell.
Veszélyben a versenyképesség
Ezzel egyebek mellett a pénzbőségből fakadó befektetési buborékok felfúvódására célozhatott. A helyzet az, hogy az ECB lépéseinek (köztük a minimális szinten tartott alapkamatnak) köszönhetően az alacsony kamatok nem fognak hamarosan emelkedni - tette hozzá megjegyezve, hogy az európai jegybank beavatkozására szükség volt.
A pénzügyi konferencia résztvevői előtt arról beszélt, hogy az európai bankok a megszigorított pénzügyi szabályok miatt elveszthetik a versenyképességüket amerikai konkurenseikkel szemben. A Deutsche Bank, amely részt vesz a stressztesztben, más pénzintézetekhez hasonlóan, jelentős összegű rossz hitelt volt kénytelen leírni, hogy megfeleljen a teszt követelményeinek. (A vizsgálat célja, hogy kiderítse, kibírnának-e csőd nélkül egy jelentős gazdasági visszaesést a bankok.)
A német nagybank is belekeveredett a Libor-botrányba, amelyben számos pénzintézet kereskedői egyeztették a bankközi kamatlábat, manipulálva ezzel a bankok költségeit. Az európai pénzintézetek az elmúlt években eurómilliárdokat fizettek ki büntetésekre és peren kívüli meg egyezségekre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve