A jogszabály szerint az adatmegosztás kötelezettsége az egyes repülőjáratok gyakorlatilag minden adatára, illetve az utasok összes személyes adatára is vonatkozni fog, beleértve a telefonszámukat, e-mail címüket, hogy kikkel együtt és milyen gyakran repülnek, valamint hogy hol és milyen módon vásárolták repülőjegyet.
A légitársaságok az adatokat legkésőbb 24 órával az érintett járat indulása előtt kötelesek beszolgáltatni, s a beszállás után aktualizálniuk kell azokat. A beszolgáltatott adatokat a rendőrség egy külön részlege, az utasinformáció-nyilvántartó nemzeti központ, kezeli majd, s az adatokat más hazai és külföldi biztonsági szervekkel is megoszthatja. Az adatokat öt évig őrzik meg, majd megsemmisítik.
Kapcsolódó
A vonatkozó szabályozás szerint az utasok adatait a rendvédelmi szervek bizonyos bűncselekmények megelőzése, leleplezése céljából vagy azok elkövetői után folytatott nyomozás céljaira használhatják fel. A törvény által meghatározott ilyen bűncselekmények skálája meglehetősen széles, a lista minden olyan büntetendő cselekményt magába foglal, amelynek elkövetése esetén a kiszabható szabadságvesztés büntetés felső határa legalább három év.
A szlovák kormány által szerdán jóváhagyott jogszabály-módosítást egy az Európai Parlament által 2016 áprilisában elfogadott irányelv átültetése tette szükségessé. Az utasok adatainak összegyűjtését az uniós irányelv azzal indokolja, hogy azokra a terrorista és más jelentős bűncselekmények megelőzése, leleplezése és az elkövetőik után folytatott nyomozás céljaira van szükség. A szabályozás Szlovákiában 2018. május 25-től lép hatályba. (USA szigorít az ellenőrzéseken.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve