Az Antivirus programnak eddig két változata volt. Az elsőben (A) azok a cégek kaptak bértámogatást, amelyeket súlyosan érintettek a kormány korlátozó intézkedései és gyakorlatilag leálltak. Ezekben az esetekben az állam kifizeti a dolgozók átlagbérének 80 százalékát.
A második (B) esetben, az intézkedések által kevésbé érintett vállatoknál, azoknál, amelyek korlátozni kényszerültek működésüket, az állam átvállalja az átlagbérek 60 százalékának kifizetését. Az első esetben az állami bérpótlék legfeljebb 39 ezer korona (526 500 forint), a második esetben 29 ezer korona (391 500 forint).
Kapcsolódó
A program harmadik (C), most elfogadott változata azokra a cégekre vonatkozik, amelyek termékei iránti kereslet a kormányzati intézkedések miatt legalább 30 százalékkal esett vissza - mondta a miniszter. Ennek a változatnak a részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Míg az első két támogatási forma alapvető célja a "gazdaság kikapcsolása" okozta problémák mérséklése, addig a most jóváhagyott harmadik támogatási forma alapvetően "a gazdaság újraindítására" szolgál - mondta Malácová.
Az állami bértámogatásra az érintett cégek március 12-től május végéig jogosultak. Malácová nem zárta ki, hogy az Antivirus programot meghosszabbítják, ahogy azt egyebek között a munkaadók szövetsége is követeli - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve