A kiberbiztonsági kockázatok kezelése okozza a legnagyobb kihívást a bankok számára a pénzügyi vezetők 89 százaléka szerint - állapította meg az EY nemzetközi kutatása. Ezt követi a munkaerő felvétele és megtartása, valamint a tehetségek fejlesztése (83 százalék).
A fenntartható üzleti siker legfontosabb kritériumának tartják a döntéshozók, hogy miként tudják megragadni a gazdasági fellendülésből adódó növekedési lehetőségeket, ezért elsősorban a technológiai fejlettségnél szeretnének előrelépni. A szektorra napjainkban inkább jellemző szabályozáskövető magatartás helyett így innovatív megoldások révén kezdeményeznék a fejlesztéseket - fogalmaztak a kutatás készítői. Szemléletváltásuk elsődleges célja, hogy megőrizzék piaci pozíciójukat, mivel jelenleg a válaszadók mindössze ötöde véli úgy, hogy az általa irányított szervezet digitálisan érett, ugyanakkor több mint 60 százalékuk szeretne változást elérni ebben a következő két éven belül.
Kapcsolódó
Tíz évvel a gazdasági világválság kirobbanását követően már itthon is tapasztaljuk a fellendülést. Ebben a környezetben fontos, hogy a hazai pénzintézetek felismerjék, piaci pozíciójuk erősítéséhez vagy megtartásához elengedhetetlen, hogy merjenek befektetni az új technológiákba. A fejlesztéseket már sokan elkezdték, azok fő iránya az ügyfélélmény teljes újradefiniálása digitális termékek és szolgáltatások segítségével - mondta Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó részlegének partnere.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve