Tizenkilenc áruházát nyitotta újra Angliában és Észak-Írországban az Ikea svéd bútoripari óriásvállalat két hónapos kényszerszünet után - írja a Liner.hu nyomán a Magyar Hang.
Az Ikea áruházak március végén kényszerültek bezárni a koronavírus-járvány miatt. Hétfőn emberek ezrei gondolták úgy egyszerre, hogy itt az ideje bepótolni az elmúlt két hónap során kimaradt vásárolnivalót, így helyenként 8 kilométeres sorok is kialakultak.
Kapcsolódó
Warringtonban például az első várakozók már 5:40-kor megérkeztek a csak kilenckor kinyíló üzlet elé, és rövid időn belül több mint 1000 emberből álló kígyózó sor alakult ki az üzlethez tartozó parkoló körül. Hasonló jelenetek zajlottak Wembley-ben, Belfastban, West Midlandsben és Manchesterben is.
Mind az üzletvezetők, mind a helyi rendvédelmi szervek felhívták a vásárlók figyelmét, hogy tartsák meg az előírt távolságot, valamint korlátozták a beengedhető vásárlók számát, egy háztartásból csak egy felnőtt és egy gyermek térhetett be az üzletekbe. A cég egy közleményben türelmet kért a sorokban akár órákat is váró vásárlóktól, és jelezték, hogy mindenki sorra fog kerülni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve