A chicagói székhelyű gyártó kereskedelmi repülőgépek eladásából származó bevétele 57 milliárdról 32 milliárd dollárra esett, mivel a 2018-as évhez képest megfeleződött az átadott és kifizetett gépek száma - írja a cég közlése nyomán az MTI.
A társaság a hadiipari megrendelésekkel és a szolgáltatások értékesítésével együtt 76,5 milliárd dollár bevételre tett szert, 24 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel korábban. A cég üzemi eredménye a 2018-as 4,1 milliárd dollár nyereség után tavaly 2,2 milliárd dollár veszteséget mutatott.
A Boeing az eredménykimutatásban külön nem számolt be arról, hogy a 737 MAX-ok földre parancsolása, az újbóli engedélyeztetés, az átalakítások és az ügyfelek kártérítése mennyi pénzbe került eddig. A nyáron 4-5 milliárd dollárra becsülték ezt az összeget, de a gyártó a héten kénytelen volt 12 milliárd dollár hitelt felvenni a költségek fedezésére.
Vannak ugyanakkor pozitív fejlemények is a Boeingnél, a múlt héten sikeresen hajtotta végre első tesztrepülését a 777X típus, a brazil versenyjogi hatóságok pedig kedden jóváhagyták az Embraerrel való egyesülését. Az ügyletre így már csak az Európai Unió hatóságainak kell rábólintaniuk.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve