Önzetlen lépésként jelentette be májusban Herbert Stepic a Raiffeisen Bank International (RBI) éléről való lemondását, mondván, ezzel megóvná a vállalatot a személyes ingatlanbefektetései miatti vádaktól. A Reuters összefoglalója szerint a valóságban azonban az RBI fölött ellenőrzést gyakorló osztrák tartományi bankok gyakoroltak nyomást az elmozdítása érdekében. Egy neve elhallgatását kérő vezető szerint úgy akarták elmozdítani a vezérigazgatót, hogy ez ne üssön vissza rájuk. A vezérigazgató állítólag már korábban sem volt kedvelt a körükben.
Az RBI 78 százalékos tulajdonosa a tőzsdén kívüli Raiffeisen Zentralbank, amely nyolc osztrák tartományi bank tulajdonában van. A tartományi bankok több száz kisebb szövetkezeti Raiffeisen bank tulajdonában állnak. Annak felfedése, hogy Stepic Virgin-szigeteki és hongkongi offshore cégeken keresztül vásárolt három szingapúri lakást, csak ürügyként szolgált a tartományi bankok számára, hogy támadást intézzenek ellene. Talán a Raiffeisen keleti expanziójának leállítását és lassítását, illetve az RBI tőkehelyzetének megerősítését is el szeretnék érni ezzel a tulajdonosok egyes források szerint. Stepic egyébként tagadta, hogy szabálytalanságot követett volna el ingatlan-tranzakciói során.
Az évek óta lebegtetett, és máig nem véglegesített tőkeemelési tervek mellett állítólag az osztalékfizetéssel, az osztrák állami segítség visszafizetésével és a volt szovjet köztársaságok területén való terjeszkedéssel kapcsolatban is feszültség állt fenn a tulajdonosok és Stepic között. Voltak, akik szerint a keleti expanzióval a Raiffeisen túl nagy üzleti kockázatot vállalt.
A tulajdonosok egyik képviselője szerint jelenleg egyetlen dologról szól a Raiffeisenen belüli konfliktus: mennyire legyen centralizált, illetve decentralizált az említett szövevényes tulajdonosi kapcsolatokból álló "Raiffeisen-rendszer." A helyi Raiffeisenek valószínűleg attól is tartottak, hogy az új európai szabályok tőke- és forráshiányossá teszik őket. Korábban hitelminősítők is figyelmeztették a Raiffeisent a Közép- és Kelet-Európában meglévő kitettségéből fakadó kockázatokra.
A Raiffeisen Bank felügyelőbizottsága holnap ül össze, ekkor dönthetnek a Raiffeisen Bank International új vezérigazgatójának személyéről is. A Raiffeisen egyelőre nem adott jelzést arról, ki foglalhatja el Stepic helyét, de elképzelhető, hogy Karl Sevelda, a bank 63 éves vezérigazgató-helyettese veszi át átmeneti időre a bank irányítását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve