A gyártó MTI-hez eljuttatott közleménye szerint árbevétele 6 százalékkal 47,6 milliárd dollárra emelkedett, a kiadások ezzel szemben 4 százalékkal nőttek a tavalyi első féléves szinthez képest, és 38,6 milliárd dollárt tettek ki. Az üzemi eredmény így 5,5 milliárd dollár volt, ez 17,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, az adózott eredmény pedig 40 százalékos javulással 4,6 milliárd dollárra nőtt.
A kereskedelmi repülőgépek eladásából származó bevétel 28,1 milliárd dollárra rúgott, ez 3 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor. A növekedés oka elsősorban az, hogy a Boeing a tavalyihoz képest 7 százalékkal több, 378 repülőgép gyártásával végzett.
A Boeing az eredmény közlésével párhuzamosan módosította az év végére várható eredmény-előrejelzést is. Míg korábban a 96-98, most már a 97-99 milliárd dolláros sávba várják az árbevétel alakulását, ugyanakkor az egy részvényre eső eredményt továbbra is a 16,40-16,60 dolláros sávba teszi a gyártó. (Dacol a sorsával és erősít a román Malév - ezt a cikket olvasta?)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve