Annelie Buntenbach, a DGB vezetőségének tagja a spanyol El Diariónak elmondta: "A klímaváltozás és a németországi hőhullámok szaporodása fényében, Észak-Európában is el kell gondolkodnunk azon, hogyan védhetik meg magukat a dolgozók" - szemlézte a portál. A szakszervezeti vezető szerint a nyári hőség kezelésével kapcsolatban Spanyolországban és Dél-Európában elég sok tapasztalat felhalmozódott.
A javaslat ellenzői szerint azonban a szieszta bevezetése felborítaná a német dolgozók napi ritmusát, és kevesebb időt tölthetnének emiatt a családjaikkal. Olyan alapvető infrastrukturális kérdéseket is felvet, hogy mikor kell a gyerekek után menni az iskolában, vagy épp hogy hol is aludnának a dolgozók a szieszta idején. A szakszervezetek is elismerik, hogy ezek a dilemmák még megoldásra várnak, de szerintük csak a tapasztalat tud majd iránymutatást adni ahhoz, hogy a német viszonyokhoz hangolják a szieszta intézményét.
Az utóbbi időben néhány cég - például a vegyipari nagyvállalat, a BASF - már bevezette a "power nap"-et, vagyis a rövid szundiidőt, és irodáiban teret is biztosított ezekhez a rövid déli szunyókálásokhoz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve