A legnagyobb lengyel kerékpárgyártó cég, a Kross felvásárolja a tavaly csődbe ment holland Multicycle társaságot - írta a gazeta.pl. A több mint 40 esztendős márka átvételével a lengyel cég Európa és a világ egyik legvonzóbb kerékpárpiacára lép be. A Magyarországon is jelen lévő lengyel vállalat a felvásárlással új stratégia végrehajtásába kezdhet a nemzetközi piacon.
A Multicycle kínálatában vannak városi biciklik és magas színvonalú elektromos kerékpárok is, amelyek továbbfejlesztése az új tulajdonos alatt folytatódhat. A Multicycle emellett visszaszerezheti korábbi erős helyi piaci pozícióit. A dolgozók egy része már vissza is tért az újrainduló céghez. Az új tulajdonos fel akarja újítani a szerviztevékenységet is, amellyel magukhoz köthetik kerékpárjaik vásárlóit.
Kapcsolódó
A Kross 27 éve működik a biciklipiacon. Évente 300 ezer biciklit gyárt, ezek jelentős részét több mint 40 országba exportálják. A cég alapítója az 54 éves Zbigniew Sosnowski, aki autószerelőként kezdte. 1990-ben alapította meg első kerékpárboltját, minden megtakarítását 30 biciklibe fektetve. Később Olaszországból importált kerékpárokat, majd egész technológiai sorokat vett meg, s ezzel kerékpárgyártóvá vált. Ma fiaival együtt vezeti a cégét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve