A Mahindra 25,5 millió eurót fizet a 85 éves múltra visszatekintő és nagy nemzetközi presztízsnek örvendő olasz formatervező stúdió részvényeinek 76,06 százalékáért. A Mahindra csoporton belül a Tech Mahindra rendelkezik majd a megvásárolt részvénypakett 60 százaléka, a Mahindra & Mahindra autóipari üzletág pedig a fennmaradó 40 százaléka felett. A tranzakció a Pininfarina adósságának átütemezését is magában foglalja, melynek keretében a Mahindra 114,5 millió eurós törlesztési garanciát vállal a cég hitelezői felé. A megvásárolt pakett mellé a Mahindra a Pininfarina részvényei közkézen forgó 23,94 százalékának a felvásárlását is tervezi. Ezt követően új részvények kibocsátásával 20 millió eurós tőkeemelést hajt majd végre.
A Pininfarina formatervező stúdió tervezte egyebek között a Ferrari, Alfa Romeo, Peugeot, FIAT, GM, Lancia és Maserati, valamint Rolls-Royce márkák különböző modelljeit, de újabb ügyfelei között már ázsiai márkák is szerepelnek, az AviChina, a Chery, a Changfeng, a Brillianceés a JAC, illetve a dél-koreai Daewoo és Hyundai vállalatok. A mintegy nyolcszáz alkalmazottat foglalkoztató Pininfarina S.p.A. bevétele a 2007-es több, mint egymilliárd euróról tavaly már jóval száz millió alá csökkent.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve