Az idén júniusban a Renault megelőzte a Fordot az európai autópiacon, vagyis az első félévben több kelt el a kontinensen (Európai Unió, Svájc, Norvégia, Izland) a francia márkából, így megszerezte a második helyet a piacon. Azóta szépített a Ford és a harmadik negyedév végére mindössze 5 ezer személyautóval vezet a Renault, amely a több mint 800 ezres volumen mellett szinte elhanyagolható.
Tavaly ilyenkor még a Ford vezetett közel 60 ezer kocsival, csakhogy míg ők 4,3 százalékkal növelték eladásaikat, a Renault 13,4-gyel, amely éppen elég volt a második hely megszerzéséhez. 2015 harmadik negyedévében a Renault egyébként még csak a negyedik helyen állt, az akkor bronzérmes Opel mögött.
Bár az idén hátralévő egy negyedév a Ford és a Renault pozíciószerzéséről fog szólni, úgy néz ki, hogy az Opel "sem törődik bele" abba, hogy letaszították a dobogóról. Idén a rüsselsheim-i gyártó 6,7 százalékkal növelte eladásait, így már csak 36 ezerrel van lemaradva a Fordtól, szemben a tavalyi év hasonló időszaki 51 ezres különbséggel.
Az európai ranglistán ötödik a Peugeot, amelyet a három német prémiummárka követ szinte elhanyagolható különbséggel, 620 és 640 ezer darabos eladási számokkal.

A teljes európai autópiac 7,7 százalékkal 11,6 millióra nőtt az első három negyedévben, ennek kétharmadát négy ország (Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) adja. A magyar piac az alig 70 ezres volumennel 0,6 százalékot "hasít ki" az európai tortából. A növekedését tekintve ugyanakkor Magyarország az élmezőnyben van, 25,6 százalékos bővülést ugyanis csak Ciprus tudta felülmúlni, ahol még 10 ezer autót sem helyeztek forgalomba az idei első három negyedévben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve