Brian Pierce, a háromszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezető közgazdásza újságíróknak tartott szerdai videókonferencián azt mondta, korábban 113 milliárd dollár körüli kieső jövedelemmel számoltak, de ezt a szintet mostanra elérték. A legújabb modellek azt mutatják, hogy 250 milliárd dollár bevételtől eshetnek el a cégek, ez 38 százalékos visszaesés az előző évihez képest.
Az IATA szerint a 2019-es szinthez képest mintegy 40 százalékkal csökken a felkínált kapacitás, a járvány után pedig elhúzódik majd az iparág fellendülése.
Kapcsolódó
Ezt azzal indokolta, hogy a világ különböző részein eltérő időpontokban jelent meg a koronavírus, így a visszarendeződés a korábbi járványoknál tapasztalt 3-4 hónapnál tovább fog tartani. Emellett a recesszióba forduló globális gazdaság is késleltetni fogja a fellendülést - magyarázta Brian Pierce.
Európában az IATA 46 százalékos visszaesésre számít a felkínált kapacitásban, a légitársaságok bevétele pedig 76 milliárd dollárral lehet kevesebb, mint egy évvel korábban.
Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója kedvezően fogadta, hogy több állam is, köztük az Egyesült Államok, Kína, Új-Zéland, Ausztrália és az unió több tagállama is mentőcsomagot dolgozott ki a légitársaságoknak. Hangsúlyozta, hogy a légiközlekedés 62 millió munkahelyet támogat globálisan, 1 dollár légitársasági árbevétel 3,8 dollár értékű GDP-t termel, ezért a légiközlekedésnek azonnali kormányzati segítségre van pénze.
Bár a krízis tovább mélyült, az IATA szerint a korábban becsült 200 milliárd dolláros segítség továbbra is elég lehet az ágazatnak. Ezzel kapcsolatban kérdésre válaszolva Alexandre de Juniac azt mondta, készpénzre most minden légitársaságnak szüksége van, de minden áron nem lehet mindenkit megmenteni. A piaci környezet később el fogja dönteni, hogy mely légitársaságok piacképesek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve