A bank felügyelő bizottságában az alkalmazottakat képviselő Stefan Wittmann, a Verdi szakszervezet titkára a hírügynökséggel azt közölte, hogy "a korábban bejelentettnél lényegesen több fiók bezárására és több alkalmazott elbocsátására fog sor kerülni".
A Commerzbank tavaly fiókhálózatának ezerről mintegy nyolcszázra csökkentését helyezte kilátásba. Bejelentette egyúttal, hogy 4300 munkahelyet készül felszámolni egyes üzletágakban, miközben 2 ezer új munkahelyet hoz létre "stratégiai területeken". A különbözet, a 2,3 ezer fős csökkentés az alkalmazotti létszám 5,7 százaléka - írja az MTI a német bank tájékoztatására hivatkozva.
A bank szóvivője nem kommentálta a hírügynökség értesülését. Stefan Wittmann a Reuters hírügynökségnek adott tájékoztatójában egyúttal bírálta az amerikai Cerberus befektetési társaság, a Commerzbank egyik főrészvényese követelését is képviseletének két tagra növelésére a felügyelő bizottságban. Elmondta, hogy a Cerberus további költségcsökkentéseket is el kíván érni a bank gazdálkodásában.
A Cerberus 2017-ben vásárolt 5 százalékos részesedést a második legnagyobb német bankban, a Commerzbankban. A bank részvényének az árfolyama azóta 60 százalékkal csökkent a versenykörnyezet kihívásai és gazdálkodási nehézségek miatt. A Commerzbank az első negyedévet veszteséggel zárta és éves eredmény előrejelzésében "nagyon ambiciózusnak" nevezte a nyereség elérését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve