Több százezer ember haláláért felelős az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat közös vakcinája ellen indult nemzetközi kampány – kockáztatta meg a BBC-nek adott interjúban a fejlesztésben részt vevő egyik kutató. Sir John Bell, az Oxfordi Egyetem professzora nyíltan kimondta a kutatók és a politikusok „rossz magatartása” százezrek életébe kerülhetett, "és erre az érintett a kutatók és a politikusok nem lehetnek büszkék." - idézi a cikket a Népszava.
Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca közös védőoltásának kezdeti sikerei után a londoni kormány tanácsadói később más típusú vakcina beadását javasolták a 40 évesnél fiatalabbaknak a rendkívül ritkán fellépő vérrögképződéses esetek miatt. Az aggályok nyilvánosságra kerülése után, több országban – köztük Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Hollandiában, Írországban, Dániában, Norvégiában, Bulgáriában, Izlandon és Thaiföldön – felfüggesztették a vakcina alkalmazását, noha az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) többször is hangsúlyozta, hogy az AstraZeneca vakcinájának az előnyei messze felülmúlják az esetleges kockázatokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve