Az EB szerint a Déli Áramlat terve sérti az uniós szabályokat, amelyek tiltják, hogy gázszolgáltatók egyben gázvezeték tulajdonosok is legyenek. Az illetékesek hozzátették: elviekben nem ellenzik a gázvezeték kiépítését, mivel nagyon fontosnak tartják a gázellátás lehetőségeinek és forrásainak bővítését a Nyugat-Balkánon. Megfogalmazásuk szerint a Déli Áramlat újabb módot adna a gázállást bővítésére, de egyben nem lenne új forrása ennek az ellátásnak. "Az EB-t nem maga a gázvezeték léte aggasztja, hanem a projekt megvalósításának a módja" - fogalmaztak a szerb lap által közölt fordítás szerint.
Közölték: annak érdekében, hogy az Európai Unió energiabiztonságát növelni lehessen, minden ezzel kapcsolatos - uniós és harmadik országot érintő - beruházásnak összhangban kell lennie az energiáról, a versenyképességről és a közbeszerzésekről szóló uniós jogszabályokkal.
Az Európai Bizottság, mivel véleménye szerint az orosz gázt Ukrajna megkerülésével a Fekete-tenger alatt Bulgárián, Szerbián keresztül Magyarországra is eljuttató vezeték terve sérti az uniós szabályokat, felfüggesztette a projekt elfogadási eljárását.
Hozzátették, nem egyedi esetről van szó, az Oroszország és az érintett államok közötti erről szóló szerződések egyike sem felel meg az európai szabályoknak.
Emlékeztettek arra, hogy Szerbiának - uniós tagjelöltként - össze kell hangolnia jogszabályait a brüsszeli elvárásokkal, hosszú távon pedig az az érdeke, hogy a Déli Áramlat kiépítésében való részvétel ne ütközzön uniós jogba.
Bulgária az EB felszólítására június elején függesztette fel a gázvezeték kiépítését.
A Déli Áramlat építése 2012 végén kezdődött. A vezeték Bulgária fekete-tengeri partjától Szerbián, Magyarországon, Szlovénián és Ausztrián keresztül vezet az olaszországi elosztóterminálig. A projekt a tervek szerint 2018-ra éri el teljes kapacitását, évi 63 milliárd köbmétert.
Szerbiában hivatalosan tavaly novemberben kezdődtek meg a munkálatok, amelyeket a közelgő tél miatt azonnal fel is függesztettek, és azóta sem folytattak. A mintegy 2,1 milliárd euró értékű beruházásról szóló szerződés értelmében - amelyet július elején a South Stream Serbia (Déli Áramlat-Szerbia) és az orosz Centrgaz írt alá - a 421 kilométeres szerbiai szakaszt várhatóan az év végéig kezdik el építeni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve