Komputerhiba miatt eltiltották a repüléstől az American Airlines, a világ legnagyobb légitársasága jártait az általa használt három legforgalmasabb belföldi légikikötőben - közölte csütörtökön az amerikai légügyi hatóság (FAA). Az American gépeit a chicagói O'Hare repülőtéren, valamint Fort Worth-Dallasban és Miamiban nem engedik felszállni. Az intézkedés a társaság szóvivője szerint a nemzetközi járatokat nem érinti.
Öt járatot töröltek, 262-t pedig késleltetnek. A légitársaság közleményben kért elnézést az utasoktól a fennakadásért és a zavar mielőbbi elhárítását ígérte.
A műszaki hiba kevesebb mint egy hónappal azt megelőzően következett be, hogy befejezik az American és leányvállalata, a US Airway menetrendjének összehangolását és hogy az utóbbi brandet kivonják a forgalomból.
A technikai rendszerek kombinálása más légitársaságok esetében is fennakadásokkal járt. A United Airlinesnál például, amely 2010-ben olvadt össze a Continental Airlinesszal, idén nyáron kétszer is volt hasonló, nagy leállás.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve