A Lufthansa szerint egyelőre csak találgatnak arról, hogy mi lehetett a Germanwings Airbus A320-asát az Alpoknak vezető pilóta tettének motivációja. Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója ezt azok után mondta Kölnben sajtótájékoztatón, hogy a balesetet vizsgáló marseille-i ügyész közölte, a kedden Franciaországban lezuhant német utasszállító másodpilótája vélhetően szándékosan pusztította el a repülőgépet.
Mint mondta, továbbra is megbíznak a pilótaképzési és kiválasztási programjukban, amelyen a fiatal pilóta is átesett és minden vizsgát teljesített.
A 28 éves pilóta Bremenben és Phoenixben járt képzésre, először légi utaskísérőként dolgozott, hogy ebből fizesse pilótaképzését. Ezt 2008-ban elkezdte, majd több hónapra abbahagyta, végül 2013-ban kapta meg a szakszolgálati engedélyét A320-as Airbusokra. A képzés folytatásakor ismét átesett a szükséges vizsgálatokon, de mindent rendben találtak - tette hozzá. Kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudják, hogy miért hagyta abba a képzést.
Carsten Spohr hangsúlyozta: legrosszabb álmukban sem gondolták volna, hogy bármelyik pilótájuk ilyet tesz és nem gondolták, hogy ez kivitelezhető. A kiválasztás során nem csak a fizikai és kognitív képességeit, de pszichológiai állapotát is vizsgálják a jelentkezőknek. Közölte továbbá, minden pilótájukban teljes mértékben megbíznak.
A vezérigazgató elmondta, 2001. szeptember 11-e óta a pilótafülke ajtaját kívülről nem lehet kinyitni, egy hétszámjegyű kód beütése után jelzés érkezik a pilótafülkébe, és onnan lehet kinyitni az ajtót. Ezt a kódot azonban a kapitány nem ütötte be. Mielőtt a kapitány kiment volna a fülkéből, átadta az irányítást az elsőtisztnek a "you have control" utasítással.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve