A WirtschaftsWoche című lap a német vállalattól származó információkra hivatkozva azt írta hétvégi számában, hogy az E.ON akár teljes egészében felmondhatja hosszútávú szállítási szerződését. A cég szerint az orosz földgáz túl drága, inkább a nyugat-európai azonnali(spot) piacról venne a jövőben a gázt. De a társaság szóvivője szerint az is elképzelhető, hogy más, versenyképesebb árat kínáló orosz forrásból szerezné be a földgázt. További részletet nem árult el a szóvivő.
Az ár kérdése már korábban is vita tárgya volt a két vállalat között, mígnem tavaly júliusban az E.ON-nak sikerült árcsökkentést elérnie az orosz gázipari óriásnál az árképzési formula módosításával. Az E.ON, akárcsak az orosz gáz legtöbb vevője, az olajárhoz kapcsolt képlet alapján számol el a Gazprommal. Az olajár azonban az elmúlt évben lényegesen magasabb volt a spotpiaci gázáraknál, vagyis az európai kereskedőknek, köztük az E.ON-nak is, veszteséget okozott az importszerződés. A Gazprom viszont nem akart változtatást.
A Gazprom 1973 óta szállít földgázt Németországban. Az érvényben lévő hosszútávú szállítási megállapodás 2036-ig érvényes, és 600 milliárd köbméter földgáz szállításáról szól. Az E.ON nemrégiben eladta az MVM-nek magyarországi gáz üzletágát, azaz az E.ON Földgáz Trade (EFT) és az E.ON Földgáz Storage (EFS) vállalatokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve