Az Airbus Helicopters korábban elhatározott terveinek megfelelően 2020 közepétől bővíti a lengyelországi Lódzban lévő kutatóintézetét, amely AH Researc Center néven folytatja működését - adta hírül a Rzeczpospolita. A lengyel mérnökök áttételrendszereket és új típusú elektromos és hibrid meghajtókat fejlesztenek a légi járművekhez, miközben részt vesznek az anyagkutatásokban is, amelyek a jövő helikoptereinek építőelemeit adják majd.
Az intézetet öt éve hozták létre, lépésről lépésre egyre több fiatal munkatársat vettek fel - a vállalkozás dolgozóinak átlagéletkora nem éri el a 30 évet -, így jelenleg már 90-en dolgoznak az Airbus Helicoptersnek. Vezetőjük Tomasz Krysinski, aki a szükségállapot előtt a Lódzi Műszaki Egyetemen kezdete tanulmányait, majd Franciaországban fejezte be azokat. Elmondása szerint a lengyel tehetségeket az európai légijármű-gyártó legfontosabb fejlesztéseibe vonják be.
Kapcsolódó
A lódzi fejlesztési központban jelenleg egyebek mellett sorozatgyártásban gyártott helikopterek modernizálásán dolgoznak. Egyikük a H160-as (képünkön) többcélú helikopter, amelynek utasterét és meghajtó rendszerét is a lengyel csapat tervezte és tesztelte. A fejlesztők részt vesznek a Racer nevű szupergyors helikopter létrehozásában, akárcsak az Airbus Helicopters légi taxinak szánt légi járművének fejlesztésében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve