Tovább folynak a romániai Országos Fogyasztóvédelmi Ügynökség (ANPC) ellenőrzései a multinacionális áruházláncoknál - írta a Maszol.
Legutóbb a Lidl került az ellenőrök célkeresztjébe. Az ANPC munkatársai a mocsok mellett megfagyott bogarakat is találtak a felkeresett Lidl-áruházak hűtőpultjaiban, a polcokon pedig lejárt szavatosságú élelmiszereket, illetve szemmel láthatóan emberi fogyasztásra már nem alkalmas gyümölcsöt és zöldséget.
Kapcsolódó
A vizsgálat szerit egyes termékeknél alacsonyabb volt a polcon feltüntetett ár, mint amennyit a pénztárnál fizetni kellett, s a kiskereskedő az árengedményekre vonatkozó szabályokat sem tartotta tiszteletben. A fogyasztóvédelem 350 ezer lejes (26 millió forint) büntetést szabott ki a német tulajdonban levő diszkont-áruházláncra.
Emellett elrendelték az egyik, Ilfov megyében található egység ideiglenes bezárását. Más áruházakban a hűtött, illetve mélyhűtött termékek részlegeinek működését függesztették fel meghatározott időre. Az elmúlt hetekben a fogyasztóvédelem egy sor más áruházláncot is megbírságolt hasonló vétségek miatt - írta a lap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve