A tájékoztató szerint a társaságok a 14 ezer négyzetméteren megvalósuló logisztikai központ felépítésére 250 millió forint értékű állami és európai uniós pályázati támogatást nyertek el a napokban. Ez a forrás a beruházás 720 millió forintos költségvetésű első lépcsőjéhez nyújt segítséget. Ennek keretében a közvetlenül a Daimler gyára mellé települő Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. felépít egy több mint 5800 négyzetméter hasznos alapterületű csarnokot Kecskeméten. A fejlesztés része a működéshez szükséges alapinfrastruktúra kialakítása is.
A tervek szerint két éven belül megközelítőleg 200 dolgozót foglalkoztató logisztikai központ célja az autógyár szállítmányozási igényeinek kiszolgálása.
Hároméves szerződést kötöttünk a Mercedesszel a gyár raktározási és alkatrész-beszállítási feladatainak ellátására - mondta el a Duvenbeck magyar képviseletének vezetője, Kórusz Attila. Jelezte: munkájukat most kezdték Magyarországon, és aktívan jelen szeretnének lenni a belföldi piacon.
A csarnokot 2011. szeptember 1-jén adják át, majd 2012. december 31-ig további 9000 négyzetméternyi raktárkapacitással fogják bővíteni. Addig is a beruházás következő szakaszában közel 621 milliós eszközbeszerzésre készülnek, amelyhez - szintén a MAPI közreműködésével - mintegy 100 millió forint értékű uniós támogatásra pályáznak majd.
Az év végéig hetven alkalmazottat vesznek fel, de két éven belül szándékaik szerint további százharminc munkahelyet teremt a társaság - tette hozzá az irányító.
A projektben partnercégként résztvevő MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. 2003-ban alakult, 100 százalékban magyar magántulajdonban van, jelenleg az ország egyik jelentős fejlesztési tanácsadó vállalkozása. A több mint 40 szakértőt foglalkoztató társaság az elmúlt 8 évben 100 milliárd forint támogatás lehívásához segítette hozzá megbízóit, hazai vállalkozásokat és önkormányzatokat. Aktív tagja számos magyar és nemzetközi kitekintésű szervezetnek, és rendszeresen kap tanácsadói felkéréseket a projektfinanszírozásban és -megvalósításban közreműködő intézményektől.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve