A botránnyal fenyegető esetre rutinellenőrzések során derült fény. Az FSAI bejelentése szerint a lóhússal és sertéshússal kevert marhahúshamburgereket a Tesco, a Lidl, az Aldi és a fagyasztott élelmiszerek forgalmazására szakosodott Iceland hálózatok nagy-britanniai és írországi üzleteiben találták - írta az MTI.
A vizsgálatba bevont egyik Tesco áruházban találtak olyan marhahúshamburgerként árult terméket, amely 29,1 százalékban lóhúst tartalmazott, de a teljes vizsgálati mintán belül a tipikus szennyezettség-arány általában nem haladta meg a 0,1-0,3 százalékot.
Az FSAI vezérigazgatója, Alan Reilly kedd esti nyilatkozatában kijelentette: a sertéshús-szennyezettséget mutató DNS-minták adódhatnak abból, hogy a beszállító húsüzemekben sertésfeldolgozással is foglalkoznak, a lóhús jelenlétére azonban nehéz egyértelmű magyarázatot lelni, "Írország kultúrájától ugyanis idegen a lóhús fogyasztása".
Reilly hangsúlyozta, hogy egyes vallási csoportok számára a sertéshús jelenléte is elfogadhatatlan marhahúsként vásárolt termékekben.
A Tesco - a legnagyobb brit szupermarketlánc - műszaki igazgatója, Tim Smith kedd este közölte, hogy a hálózat összes üzletéből azonnal bevontak minden olyan hústerméket, amelyek az érintett beszállítóktól származnak.
Az FSAI 27 hamburgerféleséget vizsgált, és 37 százalékukban mutatott ki lóhúst, 85 százalékukban pedig sertéshúst. A hatóság által tesztelt 31 más marhahústermék közül 21 ugyancsak tartalmazott sertéshúst, jóllehet ezekben lóhúst nem találtak.
A vizsgálat egyelőre két ír és egy brit húsfeldolgozó üzemre összpontosul.
Az FSAI mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a ló- és sertéshússal kevert marhahúsféleségek sem jelentenek egészségügyi veszélyt, így nem elsősorban élelmiszerbiztonsági kérdésről van szó.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve