A Lufthansa légiutas-kísérői először a frankfurti és a düsseldorfi repülőtéren lépnek sztrájkba péntek délutántól az Ufo német ágazati szakszervezet által kezdeményezett, és a tervek szerint egy héten át tartó munkabeszüntetés során. Emiatt a Lufthansa összesen 290, köztük 23 hosszútávú pénteki járatát volt kénytelen törölni, ami csaknem 37,5 ezer utast érint.
A Lufthansa Frankfurtban 2,5 ezer szállodai szobát bérelt azoknak az utasoknak, akik nem tudnak elindulni repülőgépeikkel.
A sztrájkot vasárnapig nem terjesztik ki Münchenre, mert tekintettel vannak arra, hogy Bajorországban most fejeződnek be az őszi szabadságok.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport röviddel 13 óra előtt elérhetővé vált járatinformációi szerint törölték a Lufthansa Budapestről 14.35-kor és 19.05-kor Frankfurtba induló járatát, valamint a Frankfurtból 18.20-kor és 22.45-kor Budapestre érkező járatát.
A sztrájk csak a Lufthansa anyavállalatot érinti, a konszernhez tartozó leányvállalatok, így a Germanwings, a Eurowings, az Austrian Airlines és a Swiss zavartalanul működik.
A vita a korai nyugdíjba menetel és az öregségi nyugdíj feltételeiről folyik. A Lufthansa állítólag a már alkalmazásában álló dolgozók esetében kész elfogadni a szakszervezet anyagi követeléseit, az újonnan belépőknek azonban csak alacsonyabb, a vezető frankfurti tőzsdeindex, a DAX kosarában szereplő cégekéhez hasonló - alacsonyabb nyugdíjat jelentő - feltételeket hajlandó biztosítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve