Angliában feltűnt a koronavírus egy új mutációja, amely a szervezetben nem okoz az eddigieknél veszélyesebb tüneteket, viszont sokkal könnyebben fertőz. Emiatt számos ország úgy döntött, korlátozza az Egyesült Királyság felől érkezők belépését, nem tett másként Franciaország sem, amely csak igazoltan nem fertőzött személyeket kész beengedni. A helyzet a legsúlyosabb a brit-francia határokon lett: Doverben rengeteg szállítmányozó ragadt, várva, hogy beléphet Franciaországba.
Dover kikötőjénél a helyiek több mint ezer adag meleg élelemmel segítették a szenteste is veszteglő sofőröket, akik között több száz magyar is várja, hogy továbbmehessen - számolt be az RTL Klub Híradó, amely szerint egy kint élő magyar, Fülöp Vivien nemrég összesen 21 adag ételt főzött meg és juttatott el a kamionosoknak, most pedig már 25 adaggal tudott segíteni.
"Vigasztaltuk egymást, hogy hát bele kell törődni ebbe" - nyilatkozta egy magyar kamionos. Mindeközben már megkezdték a tesztelést, a kamionosokat araszolva, húszasával engedik a kikötőbe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve