A tervek szerint a LOT összesen 65 magyar légiutas-kísérőt vesz fel, őket a LOT saját leányvállalata fogja foglalkoztatni és a budapesti tengerentúli járatokon fognak szolgálatot teljesíteni - írta az MTI.
A járatok foglalási adatai az ütemtervnek megfelelően haladnak, a legtöbb foglalás 3-4 hónappal az első indulás előtt érkezik be, ezért még túl korai a konkrét számokról nyilatkozni.
Ezzel is kifejezik elköteleződésüket a magyar piac iránt. Mint kifejtette, a LOT korábban is kifejezte, hogy aktív szereplő akar lenni a közép-kelet-európai piac konszolidálásában, de nem légitársaságok felvásárlásával, hanem új bázisok nyitásával.
Adrian Kubicki nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy Budapestről úgynevezett ráhordó járatokat indítanak a régióba, a gépeket már megrendelték, és további tengerentúli útvonalakat is vizsgálnak Budapestről keleti és nyugati irányba egyaránt. Megemlítette, hogy Argentína, Dél-Korea és Kína figyelemreméltó célország, de még túl korai lenne bejelentést tenni.
Kép forrása: Christof Stache / AFP
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve