Manturov a RIA Novosztyi jelentése szerint kedden Velencében nyilatkozott erről újságíróknak. Az orosz hírügynökség felidézte, korábban már bejelentették, hogy Oroszország kész megvizsgálni annak lehetőségét, hogy hozzájáruljon egy magyar nemzeti légitársaság alaptőkéjéhez. Oroszország és Magyarország egy közös vagy egy magyar légitársaság létrehozásáról tárgyalt, amelyhez orosz Szuhoj Superjet 100-as repülőgépeket szállítanának.
"Kollégáink a magyar kormány szintjén tanulmányozzák ezt a kérdést. Mi ebben érdekeltek vagyunk, megerősítem az érdekeltségünket. Abból indulunk ki, hogy meg kell találni az optimális üzleti megoldást, amely mellett ez a mechanizmus, ez a cég kereskedelmileg hatékony lesz, és nem szorul állami dotációra - ebben nyilvánvalóan nem vagyunk érdekeltek, még annak ellenére sem, hogy nagyon szeretnénk saját repülőgépeket gyártani és szállítani a kelet-európai piacokra" - nyilatkozott a miniszter.
Manturov lehetőségként említette meg, hogy a cég a gépeket gyártó Szuhoj és egy magyar cég leányvállalataként üzemeljen, de nem zárta ki azt sem, hogy egy magyar céget hozzanak létre, amelynek gépbeszerzéséhez Oroszország "előnyös pénzügyi feltételeket" biztosítana.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve