Új vevőt kell keresnie a lengyel kormánynak a nemzeti légitársaságra, miután a Turkish Airlines elállt vásárlási szándékától - jelentette a Financial Times (FT). Török elemzők azt mondták az FT-nek, hogy a lépés összhangban van várakozásaikkal, ugyanis eddig sem látták, mi haszna származhatott volna a vevőnek a súlyosan veszteséges LOT megvásárlásából. Emellett arra is felhívják a figyelmet, hogy a török légitársaságnak korlátozott forrásai vannak egy komolyabb felvásárlás lebonyolítására.
A Turkis Airlines gyorsan terjeszkedik, ám ez organikus növekedéséből fakad és adósságainak bővülésével járt az elmúlt években. A cég állítása szerint bázisrepülőteréről több járatot üzemeltet, mint bármely más európai légitársaság. Varsóra úgy tekintettek, mint egy lehetséges miniközpontra, amelyen keresztül növelhették volna az Isztambulba utazók számát. Zárójelbe tették, hogy az Ataturk repülőtéren már most is egyre nagyobb a zsúfoltság, ami sok késést okoz.
Nem jött be a pávatánc
Nem tagadhatom, hogy nagyon dühös vagyok - mondta rádiónyilatkozatában Marcin Pirog, a LOT vezérigazgatója. A cégvezető beszélt a törökökkel arról, miért álltak fel a tárgyalóasztaltól, és bosszantó választ kapott. A lengyel légitársaságot képviselő ügyvédekkel folytatott tárgyalásokból kiderült, hogy nem kapnának tényleges irányítást a LOT felett.
Az Európai Unió szabályai szerint az unión kívüli befektetők nem szerezhetnek többségi tulajdont európai légitársaságokban, ezért nyilván más módon kellett volna biztosítani az irányítás lehetőségét a török vevőnek. A lengyel állam a cég 68 százalékos tulajdonosa - a varsói kormány a kudarc nyomán újabb vevőjelöltet keres.
Vigyázó szemetek a Malévra vessétek!
Egy lengyel delegáció a múlt héten Kínába utazott - LOT felújított pekingi járatán -, abban bízva, hogy az Air China érdeklődést mutathat a nemzeti légitársaság iránt. Egy további korábbi lehetséges ajánlattevő, a Lufthansa nem akarja megvenni a LOT-ot, sőt németországi hubjai segítségével sok lengyelországi utast lenyúl versenytársa elől. Ha a kormány nem talál szakmai befektetők a LOT-hoz, akkor bevezetik a cég részvényeit a varsói értéktőzsdére.
A lengyel légitársaság sorsa már most a Malévére emlékeztet. A Ryanair hamarosan felújítja lengyelországi járatait, miután a lengyel fővárosban megnyitnak egy új külvárosi repteret. A hazai utakon az OLT Express nevű hazai cég intéz kihívást a LOT-tal szemben. Egy lengyel elemző szerint hasonló történik, mint a Malév esetén: ahogy a cég csődbe ment versenytársai rögtön rárepültek utasaira és repülőtéri állóhelyeire. A versenytársak hasonló stratégiát követhetnek a lengyel légitársasággal szemben is.
A LOT 145 millió zloty (41 millió dollár) veszteséggel zárta 2011-et, de 52 millió zlotys profitot vár 2012-ben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve