A francia napilap arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban komoly gondokkal küszködő és tőkeinjekcióra szoruló PSA Peugeot Citroen felügyelőbizottsága elfogadta azt az indítványt, ami a cég felsővezetőinek járó nyugdíjcsomag csökkentéséről szól. A lap értesülése szerint a francia autógyártónál a 2012-es 70 millió eurós felsővezetőknek járó nyugdíjcsomagot 2013-ra vonatkozóan 16 millió euróra csökkentették.
A cégcsoport szóvivője nem erősítette meg a napilap által közölt számokat, ugyanakkor azt elismerte, hogy valóban született ilyen döntés. A PSA-csoportnál alkalmazott rendkívül magas nyugdíjcsomagok akkor kerültek az érdeklődés középpontjába, mikor kiderült, hogy a leköszönő vezérigazgató, Philippe Varin 21 millió eurót kapott. Az ügy akkora botrányt kavart, hogy Varin maga kérte a juttatás mértékének csökkentését.
A negatív visszhang nem volt véletlen, ugyanis a PSA Peugeot Citroen az elmúlt években 7 milliárd eurós állami segítségre szorult a fennmaradás érdekében, aminek részben az volt az ára, hogy több mint 11 ezer ember került és kerül a közeljövőben utcára. Arról nem is beszélve, hogy a túlélés érdekében újabb tőkeinjekcióra szorult a PSA, így kínai partnere, a Dongfeng Motor 14 százalékos részesedést szerzett a vállalatban. Ezt pedig sokan úgy értékelték, hogy a kínaiak megkezdték (10 évig nem növelhetik meglévő részesedésüket) a francia autógyártó bekebelezését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve