A kanadai vállalat kártérítést követel a román államtól azért, mert úgy véli, hogy Románia megakadályozta verespataki beruházási tervét, megsértve az eljárási szabályokat, és nem fizetett kártérítést sem annak ellenére, hogy a kanadai cég szerint a román állam megfosztotta őket a beruházás teljes értékétől. A cég szerint Románia olyan bánásmódban részesítette a Gabriel Resources-t és a befektetéseit, amelyek sértik a befektetésekre vonatkozó nemzetközi kétoldalú szerződéseket, és jelentős veszteségeket okozott neki.
A Gabriel Resources a Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyes vállalat révén próbálja megszerezni több mint tizenöt éve a kitermelési engedélyt az erdélyi Érchegységben 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst felszínre hozásáért ciántechnológia alkalmazásával.
A vitatott technológia megosztotta a román közvéleményt, a Román Tudományos Akadémia, az ortodox egyház, az erdélyi magyar történelmi egyházak, számos civil szervezet és Magyarország is tiltakozott a nagyszabású terv megvalósítása ellen.
A román parlament tavaly júniusban utasította el a beruházást elősegítő törvénytervezetet. A Gabriel Resources ezért az év elején levélben fordult a román államelnökhöz és a kormányhoz, amelyben a tárgyalások újrakezdését sürgették a bányaprojekt elindításáról. Azt kérték az illetékes román hatóságoktól, hogy vegyenek részt a bányaprojekt megnyitásáról szóló konzultációs sorozatban, ellenkező esetben nemzetközi kereskedelmi bírósági eljárást és kártérítési követelést helyeztek kilátásba.
A kanadai vállalat azt állítja, hogy áprilisban és májusban újabb megkeresést küldtek a román hatóságoknak, de ezek is válasz nélkül maradtak, ezért fordultak a bírósághoz.
A vállalat jelezte, hogy a pereskedés ellenére továbbra is hajlandóak tárgyalni a beruházásról a román hatóságokkal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve