A floridiai Tampában a Caspers Company tulajdonában lévő hely munkaerőgondokkal találta szemben magát, ezért úgy döntöttek, hogy 50 dollárt (15 ezer forintot) fizetnek pusztán azért, ha valaki legalább az állásinterjújukra elmegy. Az ingyen pénz ellenére az étteremnek állítólag még mindig gondot okoz, hogy embereket találjon - számol be a Fox News a szokatlan ajánlatról.
A franchise-jog tulajdonosa lényegében a 22-es csapdájának nevezte a helyzetet, mivel az üzlet fellendült, így a szokásosnál is több dolguk van, de közben szenvednek a létszámhiánytól. Vagyis hiába lenne rengeteg vendég, nem tudják őket kiszolgálni.
Meglepő módon az 50 dolláros ajánlat állítólag nem sok jelentkezőt vonzott. Az üzletvezetője azt mondta, hogy más felvételi erőfeszítések jobban bejöttek, beleértve a dolgozói ajánlási programokat, a felvételi bónuszokat és azt, hogy az emberek sms-ben jelentkezhetnek a munkalehetőségre.
Azt is elmondta, hogy emelte a kezdő béreket, hogy több munkavállalót vonzzon. Az étterem előtt lévő táblán most az áll: "Felvétel ma 11,50 dollár/óra", ami 3500 forintos órabérnek felel meg.
Pár hónapja az amerikai gyorsétteremlánc bejelentette, hogy új, olcsóbb menükkel próbálja javítani az eladásait.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve