Először is, bocsásson meg azért, amiért megzavarom a privát szféráját és posztolok az ön üzenőfalára. Nem maradt más választásom, miután a Facebook csapata figyelmen kívül hagyta az összes nekik küldött jelentésemet - írta meglehetősen döcögő angolsággal a múlt héten Zuckerbergnek Halíl Szreteh. A palesztin Játtáh városban élő, két éve munkanélküli Szreteh informatikusi végzettséggel rendelkező biztonsági kutatónak vallja magát. Állítása szerint olyan rést talált a Facebook rendszerében, amelyen keresztül üzeneteket tud elhelyezni minden felhasználó üzenőfalán, nemcsak a saját barátaién. Ez azt jelenti, hogy a mintegy 1 milliárd felhasználóval rendelkező Facebook potenciálisan "aranybánya" lehetett azok számára, akik ezzel vissza szerettek volna élni.
Halíl Szreteh kétszer próbálkozott meg a céges biztonságiak figyelmeztetésével, és csak azután írt közvetlenül Zuckerbergnek.
A Facebook szerint a hibát múlt hét csütörtökre elhárították, ám a palesztin informatikus akciója így is világszerte feltűnést keltett.
A Facebook biztonsági csoportja azzal védekezett, hogy a cégnél bevált gyakorlat a kívülről jövő figyelmeztetetések megszívlelése. Mi több, az elmúlt időben több száz hasonló bejelentő között több mint egymillió dollár jutalmat osztottak szét, ám Szretehet rossz angolsága miatt nem értették pontosan, hogy mire kívánja felhívni a figyelmet.
A sors fintora, hogy mivel a cégvezérhez fordult palesztin bejelentő figyelemfelhívó akciójával megsértette a Facebook felhasználási feltételeit, nem jogosult prémiumra a cég által a hibafeltárók díjazására létrehozott Fehér Kalap program alapján.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve