Franciaországban csütörtökön elfogadták a digitális szolgáltatásokra kivetett adónemet szabályzó törvényt, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok többször is kifejezte nemtetszését a törvénytervezettel szemben, mivel Washington szerint az kifejezetten az amerikai techcégeket célozza - írja a BBC nyomán a portál.
A 750 millió euró fölötti éves bevételt produkáló netes cégeknek a Franciaországban létrejött bevételeik után 3 százalékos adót kell fizetni már ettől az évtől, ebből már idén 400 millió eurós bevételt remélnek a franciák. A francia kormány szerint ugyanis a Google és a Facebook, annak ellenére, hogy nagyon komoly gazdasági tevékenységet folytatnak az országban, gyakorlatilag semmiféle adót nem fizetnek, mivel nincs központjuk Franciaországban.
Az USA kormánya a már vizsgálatot rendelt az adó miatt, elemzők válaszlépésekre számítanak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve