A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Nem indult meg a dán bankrendszer konszolidációja, ezért a kormány a fejlett világban egyedinek számító bankcsődtörvények felülvizsgálatára kényszerül − értesült a Bloomberg.
A skandináv országban az év eleje óta hatályos törvények szerint az adófizetők egyetlen eurócenttel sem vehetnek részt a csődbe ment bankok kimentésében, a veszteségeket teljes egészében a befektetőknek kell elszenvedniük − azóta már két kisebb bank, az Amagerbanken és a Fjordbank Mors is csődbe ment az Európában egyedi szabályok szerint.
A kormányzó liberális párt vezetője szerint bárhogyan alakítják is át a keretrendszert, az adófizetőket semmiképp sem fogják bevonni, ellenben megkönnyítik az egészségesebb bankoknak, hogy átvegyék a bajba jutott pénzintézetek eszközeit.
A rendszer miatt − valamint a világ harmadik legnagyobb, és ezért kockázatosnak tartott jelzáloghitel-állománya következtében − azonban a dán bankok lényegesen drágábban jutnak pénzhez a tőkepiacokon, és a cds-ek is magasabbak.
Ennek ellenére a Moody's a hónapban közölte, hogy a dán pénzügyi rendszer − amelyben a nagyok mellett több mint száz kisebb bank van − elég erős ahhoz, hogy elnyelje a kockázatokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve