Az Opel dél-lengyelországi üzemében, Gliwicében 169 ezer autó készült 2015-ben a 2014-es 89 ezer után. Az üzem vezetése azt reméli, hogy az európai gazdasági helyzet javulásával párhuzamosan a termelés az idén tovább növekedhet. Az üzem termelési kapacitása évi 207 ezer autó.
Agnieszka Brania, a General Motors Manufacturing Poland szóvivője a lengyel PAP hírügynökségnek elmondta, hogy az üzemben tavaly ősz óta készülő új Astra modell még csak novembertől kapható Európában de már 65 ezerre nőtt a kocsiból megrendelés-állomány. Ezt nagyon jól jelnek nevezte, ami azt igazolja, hogy a modell megfelel a vásárlók ízlésének. "Ez alapján bízván remélhetjük, hogy az idén tovább növelhetjük termelésünket".
A gliwicei üzemnek jó éve volt a tavalyi - foglalta össze a szóvivő. Tavaly tavasszal indult be a Holden Astra és Cascada modellek gyártása az ausztrál és az új-zélandi piacokra. Áprilisban futott le aztán a szerelőszalagról az üzemben 1988 óta készült kétmilliomodik autó. Novemberben pedig az amerikai piacra szánt Buick Cascada modell gyártása kezdődött meg.
Az év legnagyobb eseménye azonban mégis az ötödik generációs Astra modell gyártásának beindítása volt. Az amerikai General Motors (GM) autógyár lengyelországi leányvállalata, a GM Manufacturing Poland két üzemmel rendelkezik Lengyelországban: a gliwicei autókat gyárt, a közelében fekvő Tychy üzem pedig 1,7 literes dízelmotorokat. a 3900 főt foglalkoztató vállalat a régió egyik legnagyobb munkaadója.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve