Tavaly derült ki, hogy Brian Goldner rákkal küzd, két napja visszavonulását is bejelentette, hogy a gyógyulására koncentrálhasson - derül ki a portál cikkéből.
Goldner 2000-ben csatlakozott a játékbirodalomhoz, 2008-ban vezérigazgatóvá, 2015-ben pedig az igazgatóság elnökévé nevezték ki.
Vezetése alatt a vállalat éves árbevétele 2008 és 2020 között 36 százalékkal nőtt: 4,02 milliárd dollárról 5,47 milliárd dollárra.
A Hasbro szárnyalt Goldner irányítása alatt
Működési eredményük háromszorosára, 976 millió dollárra nőtt, valamint kijöttek olyan új termékcsaládokkal, mint a kreatív gyerekeknek szánt Play-Doh Compounds, vagy a NERF Ultra kilövők. Az ő vezetése alatt indult el a Hasbro Pulse is, ami rajongói rendezvényeket és különböző márkák által kínált exkluzív játékokat jelentett.
Rich Stoddart, akit vasárnap neveztek ki ideiglenes vezérigazgatónak, nyilatkozatában elmondta, hogy Goldner a cég szíve és lelke volt.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve