A csütörtökön közzétett felhívás szerint a munkabeszüntetés péntek reggel 5 órától 9 óráig tart, és a németországi repülőterekről induló Ryanair-járatokra vonatkozik.
Kiemelték: csupán "PR-fogás" volt a Ryanair azon bejelentése, hogy elismeri tárgyalópartnerként a VC-t, mert a bérekről és a munkafeltételekről szóló tárgyalások szerdára tervezett első fordulója előtt mégiscsak elutasítottak két embert a VC öt főből álló küldöttségéből, és ezért nem is tudták megtartani a tárgyalást.
Kapcsolódó
Az érdekképviselet történetében nem volt még olyan eset, hogy a munkaadó ennyire a "sárba taposta" volna a szakszervezeti autonómiát - idézi az MTI.
A VC korábban közölte, hogy december 23. délután és december 26. éjfél között biztosan dolgoznak majd a Ryanair-járatok német pilótái, de ezt az időszakot kivéve bármikor sztrájkba léphetnek.
A nyomásgyakorlással azt akarják elérni, hogy a munkaadó biztosítsa a piaci viszonyoknak megfelelő munkakörülményeket és fizetést a pilótáknak. Mint írták, "a pilóták tömött sorokban hagyják el a Ryanairt, mert csaknem valamennyi légitársaság jobb munkafeltételeket kínál".
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve