A 2015-ös kockázati céltartalék 1,266 milliárd euró, vagyis 28 százalékkal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest. A bank közlése szerint az adózás előtti eredmény 696 millió euró volt.
Az adminisztratív kiadások négy százalékkal, 2,915 milliárd euróra csökkentek az előző évhez képest. Az éves eredmény tartalmazza a cégérték értékvesztését is, valamint a 2014-es évből átcsoportosított kockázati költséget.
Az előzetes számok alapján a kockázattal súlyozott eszközérték 2015 év végére 63 milliárd euróra rúgott, míg 2014-ben még 69 milliárd euró volt.
Az elsődleges alapvető tőke (Common Equity Tier 1 Ratio) 11,5 százalékot ért el, míg 2014 végén 10 százalékon állt.
A bank vezetése az éves közgyűlésen osztalékfizetést nem ajánl a 2015-ös pénzügyi évre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve