Erősíti a menekültek támogatását a svéd IKEA. A cég minden egyes led-termék értékesítési árából egy eurót (1,06 dollár) átutal az ENSZ menekültügyi szervezetének (UNHCR) - jelentette a CNN Money. A befolyó pénzből alternatív energiaforrásból származó árammal ellátott világítást biztosítanak a menekülttáborokban élő családoknak.
A meglehetősen szerencsétlenül hangzó Brighter Lives for Refugees elnevezéssel indított kampány három hétig tart a világ 40 országában működő IKEA-áruházakban. A hasonló tavalyi akció 11,6 millió dollár bevételt hozott a rászorulók támogatására.
A svéd áruházlánc már a mostani kezdeményezése előtt is az UNHCR legnagyobb vállalati támogatója volt. Az ENSZ-szervezet adatai szerint 2010 óta összesen 166 millió dollár átutalásával segítette az UNHCR munkáját a szervezet görögországi, csádi, iraki és más táboraiban.
Számos további világcég támogatja az ENSZ menekülteket segítő programját. A Google, a Goldman Sachs, a Volkswagen, a Zara, az Ericcson, a Volvo, a H&M, a Brown Forman és mások több millió dollárral segítették a jótékonysági szervezet tevékenységét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve