Március 15-dikén megnyílik a Ramenszkoje repülőtér, amely napi 24 órán át szolgálja ki az orosz fővárost. Az egykor a Buran elvetélt orosz űrsiklóhoz tervezett és kísérleti katonai repülésekhez jelenleg is használt bázis méretét tekintve valamennyi jelenlegi repülőgép fogadására alkalmas - csak az utasokkal lesznek problémái.
Az első hónapban 50-60 ezer vendéget tud kezelni, éves kapacitása a Gazeta.ru szerint hamarosan eléri az 1,9 millió főt. A tervek szerint két év alatt válhat Moszkva negyedik nemzetközi repülőterévé, de teljes kapacitását Ramport néven csak 2020-ra éri el évi 12 milliós utasforgalommal. Építői büszkén számoltak be a várható fejlődésről, különös tekintettel arra, hogy a projektbe a nyugati szankciók ellenére a Rosztek állami konglomerátumnak sikerült bevonni a litván Avia Solutions Groupot, amely 1 milliárd rubelt (27 millió dollár) fektet saját pénzéből a 10 milliárd rubeles projektbe, és 8,3 milliárd rubelnyi (230 millió dollár) hitelt. A telket és az épületeket a Rosztek adja.
A legnagyobb problémának a közlekedés ígérkezik. A The Moscow Times újságíróinak autóval közel három órát tartott kijutni és Moszkva központjából megtenni a 25 kilométeres távolságot a repülőtérre a gyakori dugók miatt. Problémát jelenthet az osztozkodás a légierővel is, ugyanis a repülőtér továbbra is rendelkezésére áll a kísérleti katonai gépeknek, ráadásul azoknak biztosítana elsőbbséget.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve