A CAA honlapján csütörtökön publikált közlemény szerint szeptember elején, amikor a Ryanair bejelentette számos járatának törlését, a hatóság küldött egy levelet a Ryanairnek, hogy tisztázzák a kötelezettségeiket, továbbá biztosítékot kért arra, hogy a cég a megfelelő módon foglalja át az utasok jegyeit.
A Ryanair az utasoknak küldött tájékoztatásban azt írta, hogy a saját hálózatán belül ingyenesen átfoglalja a jegyeket. A légiutasok jogairól szóló uniós direktíva szerint ugyanakkor a légitársaságnak konkurens cégek járataira is ingyen kell biztosítania az átfoglalást, ha az utasnak nem tudnak megfelelő opciót kínálni.
Ennek a légitársaság a CAA szerint nem tett eleget sem az első, sem pedig a szerdai járattörlések bejelentésekor, mivel az utasok jogairól és az őket megillető juttatásokról nem közöltek semmit.
Emiatt a CAA vizsgálatot indított a Ryanair ellen és kötelező végrehajtást kezdeményeztek az illetékes bíróságon.
Andrew Haines, a CAA elnöke a közlés szerint azt mondta, tiszta és világos szabályok vannak, amelyek az utasokat védik azokban az esetekben, amikor rajtuk kívül eső körülmények befolyásolják az útjukat. Ezt tisztázták a Ryanairrel is, de ennek ellenére a cég nem tájékoztatta megfelelően az utasokat.
A Ryanair a múlt héten jelentette be, hogy a szabadságolásokra vonatkozó szabályok változásai miatt kénytelen naponta 50 járatot törölni szeptemberben és októberben. Ezt követően e héten szerdán arról tájékoztatott a légitársaság, hogy a téli menetrendben a korábban tervezetthez képest 25-tel, a nyári menetrendben pedig 10-zel kevesebb gépet közlekedtetnek, emiatt több, már meghirdetett járatot nem indítanak el. A két intézkedés összesen mintegy 800 ezer utast érint. A Ryanair tavaly a teljes évben 120 millió utast szállított.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve