Az 1946-ban alapított olasz légitársaság 20 ezer dolgozót foglalkoztat és évi 23 millió utast szállít, azonban alig néhányszor ért el éves nyereséget fennállása óta.
Legutóbb az Alitaliát 2014 júniusában mentette meg a biztos csődtől az abu-dzabi székhelyű Etihad Airways azzal, hogy 49 százalékos részesedést vásárolt az akkor százmillió eurós veszteségeket produkáló légitársaságban. A feltőkésítés után új arculatot mutattak be és elkezdték a hosszú távú járathálózat átalakítását - írja az MTI.
Kapcsolódó
Az első tervek szerint 2017-ig már nyereséget kellett volna termelnie az Alitaliának, ezt azonban nem sikerült teljesíteni. A légitársaság jelenleg napi mintegy 500 ezer euró veszteséggel üzemel és az elmúlt hetekben kifogyott a készpénzből is.
Április elején a légitársaság irányítása, a szakszervezetek és pénzügyi intézetek közös programot dolgoztak ki az Alitalia megmentésére. Ezt véleményeztették a dolgozókkal. Hétfő este vált ismertté, hogy a munkavállalók 67 százaléka elutasította a földi személyzet 1700 fős létszámleépítését és a légi személyzet 8 százalékos bércsökkentését.
Az olasz kormány máris jelezte, hogy nem hajlandó semmilyen állami támogatást nyújtani a csőd szélén álló cégnek. A kormány ezen felül különleges jogokkal felruházott csődbiztost jelöl ki a következő fél évre, aki ha nem talál vevőt az Alitalia egészére, akkor a légitársaságot darabonként adja el.
Ez utóbbi esetben a kormány nem garantálja senkinek az állását - figyelmeztetett a kormányzat.
Röviddel 11 óra után az Alitalia árfolyama 1,7 százalékos mínuszban állt a milánói értéktőzsdén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve