Tavaly 131 millió eurós vesztesége lett a német Metro AG áruházláncnak a második negyedévben, idén viszont már több mint 284 millió eurós. Az ukrajnai háború miatt 200 millió eurós kiesést könyvelt el eddig a cég, azonban az üzleteiben összességében 14 százalékkal (4,9 milliárd euró) nőttek az eladásai.
„Az ukrajnai háború kihívást jelent a számunkra. A 3400 ottani dolgozónk helyzete aggaszt minket leginkább” - mondta Steffen Greubel, a Metro vezérigazgatója.
Az orosz-ukrán háború kezdete óta a vállalat prioritása az volt, hogy továbbra is működtesse az üzleteit, hiszen Oroszországban több mint tízezer alkalmazottat foglalkoztat, és az ukrán és orosz kis- és közepes vállalkozások is függenek a cég áruitól, az üzleteik pedig élelmet biztosítanak mindkét ország lakosságának.
A Metro igyekszik a háború miatti magas inflációt ellensúlyozni, és megküzdeni az ellátási láncokat érintő zavarokkal is - tette hozzá Steffen Greubel. A cég tavalyi 3-7 százalékos növekedéséhez képest az előrejelzések szerint idén 9-15 százalékkal nőhetnek az eladásai, és elsősorban az ukrajnai üzleteit érintheti majd visszaesés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve