A Halálos iramban-sorozat F. Gary Gray rendezésében, Vin Diesel, Jason Statham és Dwayne Johnson főszereplésével forgatott új filmje a hétvégén 19,4 millió dolláros (5,7 milliárd forintos) bevételével megingathatatlanul áll az észak-amerikai mozis toplista élén. A Universal produkciójára vasárnapig az Egyesült Államokban és Kanadában 192,7 millió dollárért váltottak jegyet a nézők, világszerte pedig elérte az 1,06 milliárd dollárt (290 milliárd forint).
A Halálos iramban 8 a mozitörténelem 21. olyan filmje, amely egymilliárd dollárnál több jegyet forgalmazott.
Kapcsolódó
Az amerikai toplista második helyén a hét végén bemutatott Hogyan legyél latin szerető című vígjáték áll 12 millió dolláros jegyeladással. Az Eugenio Derbez mexikói színész és Salma Hayek főszereplésével forgatott film nézőközönségének 89 százalékát spanyolajkúak tették ki. A Lionsgate stúdió és a Grupo Televisa közös vállalkozásának, a Pantelionnak a filmje Ken Marino első rendezése, és megnyerték hozzá Rob Lowe-t valamint Kristen Bellt is.
A kasszasikerlista harmadik helyére egy indiai film, a Baahubali 2: The Conclusion című indiai film került, amelyre 10,5 millió dollárért váltottak jegyet a nézők - írta a portál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve