A világ leggazdagabb emberének, Jeff Bezosnak az exfelesége többek között olyan szervezeteket segített, melyek a válság során segítettek a bajba jutott családokon, írja a BBC nyomán a 444.hu.
Scottnak a saját bevallása szerint az volt a célja, hogy olyan szervezeteket támogasson, melyek a járvány miatt bajba jutott amerikaiaknak segítenek. Bezos exfelesége a világ 18. leggazdagabb embere, idén 23,8 milliárd dollárral 60,9 milliárd dollárra nőtt a vagyona, mivel az Amazon részvényei sokat erősödtek a járvány alatt. Így jelenleg a világ harmadik legvagyonosabb nője, Alice Walton (62,8 milliárd dollár) és Francoise Bettencourt-Meyers (73,5 milliárd dollár) után.
Kapcsolódó
Scott több mint 380 szervezetet támogatott az elmúlt hónapokban. Ez már az adományozásának második hulláma volt, még júliusban 1,7 milliárd dollárt adott 116 jótékonysági szervezetnek, így idén csaknem 6 milliárd dollárt fordított már jótékony célokra.
Emellett tavaly csatlakozott a Giving Pledge kampányhoz, melynek résztvevői vállalják, hogy még életük során jótékony célra fordítják a vagyonuk jelentős részét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve