Magyarország 120 közép- és felső kategóriás étterme kínál háromfogásos menüsort. A vendégeknek a normál, 3300 forintos áron elérhető menüsorokon túl ezúttal is lehetőségük lesz arra, hogy exkluzív éttermek prémium menüsorait is megkóstolják 4900 forintért. A részt vevő éttermek mindegyike saját konyhájának legjavát kívánja bemutatni, ínyenc és változatos ételeket felszolgálva a vendégeknek - írta az MTI.
A legutóbbi alkalommal, ősszel több mint 25 ezren látogattak el a részt vevő éttermek valamelyikébe. A vendéglátóhelyeken limitáltak a helyek, foglalni kizárólag a www.etteremhet.hu oldalon lehet. A foglalásról a vendégek e-mailben kapnak értesítést.
Kapcsolódó
A kínálat széles körű: a magyaros ízektől a francia konyháig terjed a paletta, de idén sem maradhatnak ki az olasz és a japán konyha különlegességei, valamint a mexikói konyha fortélyai sem.
Az egyhetes program szervezőinek célja, hogy felhívják a figyelmet a magyar konyha sokszínűségére, illetve, hogy az egyedi áron kínált menükkel olyanokat is mozgósítsanak, akik csak ritkán vagy sosem járnak étterembe.
A DiningCity.com által szervezett program ötlete New Yorkból indult, és Belgium, Luxemburg, Ausztria, Olaszország, Kína és Szingapúr után 2011 óta Magyarországon évente kétszer is megszervezik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve