Összesen 1817 autókereskedő bevonásával készítette el legfrissebb felmérését a német autókereskedők és szervizek szakmai képviseleti szervezete (ZDK). Eszerint a kereskedők harmada véli úgy, hogy az Euro 5-ös dízelmotorral szerelt autók árát mintegy 30-50 százalékkal kellene csökkenteniük annak érdekében, hogy értékesíteni tudják azokat - számolt be a Portfolio.hu.
A válaszadók további egyharmada szerint 10-30 százalékos kedvezmény szükséges ahhoz, hogy túladjanak az ilyen típusú járműveken, míg a kereskedők 10,6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem tudja értékesíteni ezeket a dízelautókat.
Kapcsolódó
Az autókereskedők 43 százaléka szerint a helyzetre megoldást nyújthatna, hogyha a gyártók nem csak szoftveres megoldásokban gondolkodnának, hanem hardveres megoldásokat is kínálnának. Az utólagos átalakítással ugyanis az Euro 5-ös motorral szerelt járművek is képesek lennének teljesíteni valós körülmények között az elvárt kibocsátási határértékeket.
A megkérdezettek 37 százaléka azt mondta, hogy jelenleg nem képes az Euro 6-os dízelmotorral szerelt autók értékesítésére, pedig az ilyen motorral szerelt járművek jelen állás szerint szabadon közlekedhetnek majd a német nagyvárosokban a jövőben is.
A német Landesbank Baden-Württemberg (LBBW) számításai szerint a dízelautók belvárosokból közelgő kitiltásának költsége akár a 45 milliárd eurót is elérheti, mivel a dízelautók 75 százalékát érintik, míg a benzines társaik esetében ez az arány csupán 20 százalékos - írta a Portfolio. A becslés alapján a német autótulajdonosok kára elérheti a 20 milliárd eurót és úgy számolnak, hogy az autók ára 15 százalékkal eshet azt követően, hogy az első gépjárműkitiltás életbe lép.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve