Az elmúlt évek legsikeresebb videóit feltöltő sztárokat hívott meg YouTube vezetősége arra a rendezvényre, amelyen bejelentették, hogy immáron több mint egymilliárd egyedi látogató keresi fel a videomegosztó portált minden egyes hónapban. A site öt hónappal maradt le a Facebook mögött, amely októberben jelentette be, hogy átlépte az egymilliárdos mérföldkövet. A YouTube-ot 2005-ben alapította a PayPal internetes fizetési vállalkozás három korábbi alkalmazottja, az első föltöltött film egyikük állatkerti látogatását örökítette meg. Felismerve a közösségi videózásban rejlő reklámlehetőségeket a Google 2006-ban 1,76 milliárd dollárért megvásárolta a portált. Akkoriban becslések szerint 30-50 millió rendszeres havi felhasználója lehetett a YouTube-nak.
A site 2011 októberében érte le a 800 ezres látogatottságot. A tulajdonosok ennek az évnek a végén döntöttek úgy, hogy a témák és alkotók szerint elkülönült csatornákat hoznak létre. Úgy vélték, hogy a hirdetők ennek a felosztásnak a segítségével célzottabban tudják majd eljuttatni üzeneteiket a látogatók meghatározott célcsoportjaihoz. Tavaly már 96 csatorna működött, amelyek 100 millió dolláros keretet kaptak arra, hogy vonzóbbá tegyék magukat. Ennek érdekében sikeres film- és tévéproducereket is bevontak a YouTube tartalmainak fejlesztésébe, köztük Anthony Zuikert, a helyszínelők (CSI) sorozatok kiötlőjét.
Az ünnepi eseményen azonban Robert Kynci, a tartalom-előállítással kapcsolatos partneri megállapodásokért felelős elnökhelyettes elismerte, hogy a csatornafinanszírozási rendszer nem úgy működik, ahogy szeretnék - írta az AP. Mind mondta, továbbra is kitartanak a tartalomkészítés finanszírozása mellett, de ezentúl azoknak a csatornáknak adnak ehhez forrást, amelyek bizonyítják, hogy képesek felépíteni saját közönségüket és kereskedelmileg is kifizetődővé tudják tenni tartalomszolgáltatásukat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve