A JP Morgan tervei szerint Jimmy Lee elnökhelyettes válaszolt volna a kérdésekre - jelentette az amerikai CNN hírtelevízió. Összesen hét óráig tartott a JP Morgan kezdeményezése csütörtökön, amelynek keretében arra buzdított minden érdeklődőt, hogy hagyjon üzenetet a Twitter-oldalán az "AskJPM", azaz "Kérdezd meg a JP Morgant" jeligére. Hét óra után a JP maga is Twitter-üzenetben jelentette be a program korai végét, elismerve, hogy az "rossz ötlet volt".
Amíg elérhető volt, kritikus kérdések egész sora került fel a JP-nek erre az alkalomra létrehozott üzenő falára. A mérsékelten kritikus hozzászólok csak arra kérdeztek rá, hogy "meddig akarja még a JP kizsákmányolni az embereket?", illetve korrupcióval és csalással gyanúsították meg a JP tisztségviselőit.
A helyzet akkor vált kezelhetetlenné, amikor már arról kezdték faggatni a bankot, hogy "milyen érzés mexikói drogkartellekkel dolgozni?", illetve gyermekkannibalizmussal gyanúsították meg Jamie Dimon vezérigazgatót.
A JP ezután már gyorsan lezárta az egész kezdeményezést és bejelentették, hogy inkább "visszatérnek a tervezőasztalhoz", átgondolni a kommunikációs stratégiájukat. A CNN Money kommentárja szerint a JP vezetősége egyértelműen alábecsülte, hogy mennyire negatív még a megítélése az amerikai Twitter-felhasználók között a gazdasági válság eseményei után.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve