Ötven százalékkal növelte termelését 2015-ben a ledes lámpatesteket gyártó Philips Lighting Hungary Kft., a cég tamási üzemében 2014-ben 1,2 millió, 2015-ben 1,8 millió lámpatestet állítottak elő - közölte a cég ügyvezető igazgatója.
A társaság a 2014-es 22,7 milliárd forint után tavaly 29,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el - mondta Rudics Róbert. A kft. 2013-ban egymilliárd forintos beruházással fejlesztette led alapú világítástechnikai részlegét. Azóta a ledes lámpák termelésének volumene több mint kétszeresére nőtt. A cég dolgozói létszáma is emelkedett: 2014-ben 365-en, 2015 végén 414-en dolgoztak a Philips tamási üzemében.
A termékek 80 százalékát az Európai Unióban, 95 százalékát Európában értékesítik. A megrendelők a lámpatesteket elsősorban az ipari üzemek, raktárak, csarnokok por- és pára ellen védett világítására, illetve kereskedelmi létesítmények fénysávba szerelt és kiemelő világítására használják. A cégvezető elmondta: idén várhatóan 2,5 millióra nő az itt előállított lámpatestek száma, ezzel arányosan emelkedik a 2016-os árbevétel, a dolgozói létszám pedig eléri az ötszázat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve